2007. május 13., vasárnap

Fogyókura-dilemák…és kakaós csiga


Mint már említettem nemrég fogyókurába kezdtem, mire az agyam úgy leblokkolt mindent, ami  kajával kapcsolatos, hogy elkezdtem n e m   e n n i.

Először a reggeli maradt el, aztán már az ebéd is. Rádásul inni sem ittam eleget, így délután háromra már olyan éhes voltam és persze csak édességre tudtam gondolni, hogy egy falat csokitortáért a lelkemet eladtam volna egy szeletért, kettőért már egyéb aljasságokra is képes lettem volna.

Kettő és fél nap után már olyan ingerlékeny, aluszékony és depressziós lettem,  hogy át kellett gondolnom az egészet.Pedig  a Súlykotroll, így ránézése jól ki van találva, napi ötször lehetne enni, nem is rosszakat, csak az első szakaszban (ami nálam  9 napos)  szinte teljesen szénhidrátmentesen, ami az én tésztán és édességeken feltáplált szervezetemnek elég drasztikus leállás.

Ráadásul „munkaköri kötelességből” adódóan ideje volt néhány recept tesztelését megkezdeni, úgyhogy a fogyókura egy-két napos felfügesztést kapott.

Jött az újrakezdés pénteken. Tökéletes előkészületek, bevásárlás, menü összeállítás, és annak precíz betartása.

Pénteki menü:

  • Reggelire: tejbe zabpehely, fahéjjal.
  • Tízórai: egy darab aszalt szilva
  • Ebéd: Joghurtban párolódott, sajtos csirkecomb, görög salátával
  • Uzsonna: alma
  • Vacsora: joghurtos padliszánsalát

Délutánra már úgy érezem fogytam egy kilót (De nem!).

És aztán jött a felismerés, szombaton családi összeröffenés, ahol én vagyok a sütemény felelős; gyorsan elővettem Maci kakaós csiga receptjét, mert olyan csábító volt. Neki álltam, megcsináltam. A párom még az este bevágottb belőle 6 darabot melegében, én viszont csak reggel. Úgy gondoltam, hogy reggelire fogyasztva nem is olyan nagy bűn. De innentől kezdve nem lehetett megállni a lejtőn. (Tanulság: Ne keverjük az update-et a súlykontrollal!) Mert a kakaós csiga vészesen fogyni kezdett, úgyhogy gyorsan még megsütöttem Kicsi Vu citromos sütijét, délben elfogyasztottam, anyukám lasagne-ját, ekkor még volt egy kis lelkiismeret furdalásom, de délután amikor már teliszájjal mászkáltam a maradék sütvel , már egyáltalán nem.

Vasárnap megünnepeltük házassági évfordulónkat egy óbudai étteremben, a Giglerben, és a Sertésszelet Budapest módra szintén nem a fogyokúrás étrend alappilére.

Fogyókura újrakezdve – hétfőn.

U.I. a kakaós csigához: a kakaós csiga úgy tökéletes, ahogy Maci csinálta,(ebben asz’szem Fakanál is egyetért) csak én friss élesztőt használtam (25 g), 1,5 deci tejjel feloldva, a tésztát először egy óráig kelesztve, majd a tekercseket sütés előtt olvsztott vajjal bőségesen megkenve és még félórát kelesztve a tepsiben.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails