2011. június 20., hétfő

Kókusztejes csokoládés jégkrém


Az úgy volt, hogy a lányom meg én nagy fagyizósok vagyunk. Utcán, vízparton, otthon bárhol fogyasztjuk. Minden évben lelkesen készítem én is itthon a kanalas változatot, jégkrémmel azonban még nem próbálkoztam. Idén beruháztam egy jégrémtartó pohárba, kemény 290 forint volt az egyik kínai boltban. Úgyhogy most elindult a jégnyalóka (ahogy a lányom hívja) gyártása.

Alapreceptnek a kókusztejes csokipuding receptjét vettem, amit nemrég a Csatnira tettem fel, hogyha már gyereknek lesz, legyen egészséges alapokból. Vagyis kell hozzá kókusztej, étcsokoládé, csipetnyi kardamom, édesítésnek méz, valamint az állag könnyítésére kefír. Emiatt enyhe savanykás ízhatása lett, úgyhogy legközelebb görög joghurttal fogom felturbózni.A lényeg az, hogy a gyerkőcnek így is bejött. Lelkesen segített az összekutyulásába, poharakba tölteni, majd hűtőbe tenni. Úgy kellett lebeszélni, hogy fél óra múlva megnézze, hogy ehető-e már? Másnap reggel  viszont már nem lehetett visszatartani és a reggelizés gondolatát félresöpörve jégnyalókával indított a napot!

Kókusztejes csokoládés jégkrém/jégnyalóka

Hozzávalók: 2,5 dl kókusztej, 1,5 dl kefír, 100 g étcsokoládé, csipetnyi kardamom, 3-4 evőkanál méz

1./ Forraljuk fel a kókusztejet az étcsokoládéval.
2./ Ízesítsuk csipetnyi kardamommal, mézzel.
3./ Hagyjuk kihűlni, majd keverjük bele a kefírt/joghurtot.
4./ Amikor teljesen kihűlt töltsük jégkrémes poharakba és tegyük hűtőbe.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails