2010. november 24., szerda

Kecskesajt olajbogyóval, mézzel


Megint egy újabb görög ízemlék! Ezt a könnyed kecskesajtos mézes falatkát, egy korombeli korfui motelvezető hölgytől tanultam, amikor félre vonultunk egy megbeszélésre. EFelszeletelt néhány darab pitát, rámorzsolt kecskesajtatot, gyors mozdulatokkal szétzúzott két maroknyi olajbogyót, majd ezt is a pitára tette. Legvégül fűszeres mézet csurgatott rá.Szerintem még 5 percig sem tartott.
A sós és az édes ízek pompás találkozása, akkor is jól érvényesült, amikor az nlc-felkérésére mézes recepteket állítottam össze és beugrott ez a nem klasszikus meze-falat. Az arabos fűszerkeverék, hiertelen ötletből vezérelve került bele.

Hozzávalók: 150 g lágy kecskesajt, 1 kiskanál arab fűszerkeverék (római kömény, bors, őrölt pirospaprika egyenlő arányú keveréke), 3 kiskanál akác- vagy vegyes virágméz, 2-3 evőkanál fekete, mag nélküli olajbogyó, 1 evőkanál dióbél, bagett, vagy pita

1. Ha pitánk van, szeleteljük fel, vagy pirítsuk meg a bagettet, majd morzsoljuk el rajta a sajtot.
2. A fekete olívákat zúzzuk össze egy mozsárban a dióval, és szórjuk a sajtra.
3. A mézet keverjük össze a fűszerrel, és locsoljuk meg vele a krémet.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails