2007. január 24., szerda

Nomen est omen(1.)-Narancsos süti

    És márcsak azért is, mert túl azon, hogy szeretem a lekvárt (enni, készíteni és venni is) - ezzel az erővel persze Nutella is lehettem volna – de így van ürügy beszélni egy kicsit a névről. Mert imádom hallani/olvasni az olyan sikertörténeteket, ahol az ember neki áll a konyhában kreálni valamit és eladja, …és persze meg is gazdagszik belőle. Nálunk ezen házikészítésű termékek többsége valószínűleg elbukna a többszörös „köjál-ellenőrzéseken”, Angliába viszont, van aki a marketinges állását hagyja ott a saját tortakészítő-manufaktúrájáért.
 Szóval marmalade…A 18. században élt a skóciai Dundee-ban egy Keiller nevű kereskedőcsalád, aki megvásárolta egy bajba jutott spanyol hajó narancsrakományát. Eladni viszont nem tudta, ekkor jött a kedves mama és cukorral összefőzte, még a héját is beletette, hogy semmi ne vesszen kárba…

...és íme, megszületett a skótok egyik jelentős találmánya, a narancsdzsem, amely pirítós kíséretében, azóta sem hiányozhat a reggeliző asztalról. Ám az csalódik, aki édeskés ízre vágyik, mivel még az enyhe változatban is érződik a kesernyés íz.

A narancsos süti





Ez a recept, viszont nem saját, többszörösen sem: baby rambutan oldalán olvastam yogurt cake néven, Ő viszont még egy 2005-ös Bon Appetitben lelte. Egy kicsit azért változtattam a recepten: felturbósítottam narancslével, emiatt viszont fél csészével több liszt kellett bele. És kihagytam belőle az olajat, de csak azért, mert csúnyán jegyzeteltem és összemosódott az alatta levő sorral. Még csodálkoztam is, hogy ebben nincs zsiradék? Így is finom lett, talán egy kicsit tömörebb, mint kellett volna, de finom.

  Hozzávalók:    2 csésze   liszt (eredeti  szerint 1,5), 2 kiskanál sütőpor, egy csipetnyi  só, 1 csésze joghurt (egy doboz), 1 csésze cukor, 3 egész tojás,  fél narancs leve...és 1/4 csésze olaj
  A mázhoz: fél narancs leve, 3-4 evőkanál marmalade (narancslekvár)

A cukrot robotgéppel habosra keverem a tojásokal. Ezután jöhet hozzá az olaj, a narancslé, és a joghurt -ezt már fakanállal keverem tovább. A sütőport összekeverem a liszttel és a sóval. Majd apránként adagolva hozzáadom a tojásos-joghurtos masszához.Kivajazott, lisztezett formába teszem és előmelegített sütoben 40-45 perc alatt elkészül. A mázt még akkor kenem rá, amikor meleg: a lekvárt összeforralom a narancslével.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails