2012. december 23., vasárnap

A halászléról



„Egy gondolat bánt engemet…” ebben a  nagy karácsonyi hajrában, ami itt a blogon kissé visszahúzódva talál, én lettem idén a halfelelős, édesanyámtól átvéve a staféta botot. És ugyebár egy nagy családi összejövetelen, – ami nem nálunk lesz – mégsem állít be az ember amolyan „last minute halászléval”…És mert mondta az Uram is,–aki ugyan nem Tibi, de néha megmondja – hogy bizony echte magyaros legyen, halból főzött alaplével, passzírozva,haldarabokkal ahogyan eddig nem, és persze ikrával, tejjel gazdagon, ahogyan eddig is volt!
Milyen is a jó magyaros halászlé?
Amikor vendéglőben rendelünk belőle, határozott elvárásunk van a felől, hogy milyen legyen. Legyen tüzes, sötét vörös, sűrű a leve, dúskáljon ikrában, tejben és ússzkáljon benne(no persze csak képletesen) jó néhány halszelet. Természetesen ponty és harcsa. Íze tömör, csípős. Kísérője egy hatalmas karéj fehér kenyérszelet.
És mindjárt két echte magyar halászlé is létezik nálunk. Mert van a  tiszai és van a dunai iskola. A két módszer különbsége nagyjából úgy fogalmazható meg, hogy a tiszainál először alaplé készül, majd ebbe kerül a hal, míg a dunaiba egyszerre főzik és gyufaszállra vágott tésztával tálalják. Mint megtudtam a passzírozás az nem echte, hanem a vendéglősök hozadéka.
Kell a ponty!Emlékszem gyerekkoromra, hogy ilyentájt előfordult, hogy a fürdőszobába toppanva két hatalmas ponty is úszkált a kádban. Mint kiderült szomszédék hozták át, hogy a duna koszos vizét kiúszhassák magukból és az egyik, ezek közül a hatalamas példányokból a mi ünnepi asztalunkon lett feltálalva. Szerencsére a kupáncsapás, a pucolás, és a feszeletelés nem igazán nemes feladatát drága Szomszédék felvállalták. Sok ünnepi halvacsorát fogyasztottunk így el. Gazdag halászlé, rengeteg rántott ponty és harcsa, majonézes, vagy éppen hagymás ecetes burgonya salátáva.
Idén enyém a staféta, és már az igényeket nem elégíti a sok belsőség, kell magam csinált halalaplé, passzírozás és hal szelet.
De azért megjegyzem, hogy nem úszkálnak most sem pontyok. A halasnál kaptam haldarabkákat halászléhoz, és nagyobb felvágott patkó pontyszeletet is.
A terv a következő:
Kicsit megpirítom a felaprított vöröshagymát és rádobom a haldarabokat és felöntöm annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Főzöm, amíg megpuhul és átpasszírozom. Ebbe a lébe kerül bele majd a fagyasztott bolti halászlé alap és a patkószerű halszeletek, ikra, tej.Sózom, borsozom és örölt pirospaprikával is megszórom.
Korábbi “last minute” változat:
A halászlé (1-2 dobozzal) sűrítményt felöntjük kb.2 liter vízzel. Amikor felenged hozzáadjuk a halászlékockát, haltejet és az ikrát is. 30-40 percig főzzük. Ízesítjük sóval, borssal, piros paprikával.

2012. december 22., szombat

Karácsonyi Kollekció: Citromkrém (Lemon curd)



Lehetne akár amolyan last minute ajándék is ez a klasszikus angolszász krém, bár meg kell hogy mondjam, én nem vagyok az ilyeneknek a híve. Az ajándék úgy jó, ha rákészül az ember! Ráadásul az utolsó napok hajrájában erre már úgy sincs idő - ilyenkor karácson tájékán. Én egy mákos pavlova kapcsán készítettem az nlc egyik anyagához. Nagyon jól kiegészítette azt az édes habcsókot.
Kisebb üvegekbe csomagolva pedig remekül illik homemade chutney kollekciómhoz! :-)

Hozzávalók: 3 tojás sárgája, 6 dkg margarin, 2 citrom leve és reszelt héja, 1 kiskanál keményítő, 15-20 dkg cukor (ízlés szerint)

1./ A tojások sárgáját keverjük el a puha margarinnal és a cukorral, adjuk hozzá az étkezési keményítőt és citrom levét és reszelt héját. 
2./Az egészet gőz fölött, folyamatosan kevergetve főzzük sűrű krémmé.Tartsuk melegen, tovább kevergetve.
3./ Töltsük tiszta, sterilizált üvegekbe.Felbontás után tároljuk hűtőbe.
Nagyjából 2-3 hónapig áll így el.



2012. december 19., szerda

Jegyzetfüzet: Banános süti (Nigel Slater receptje)

Új sorozatot indítok most útjára itt a blogon, ide a Jegyzetfüzetbe kerülnek azok a friss receptek, amiket hallok, látok, olvasok, szóval valamilyen módon felkeltik az érdeklődésemet.  Gyorsan bejegyzem ide, megcsillagozom magamnak, és remélhetőleg mihamarább majd meg is sütöm...

Nigel Slater egyik receptjével kezdeném. Nézem őt már egy ideje a TV Paprikán az Egyszerű vacsorák sorozatát. Szeretem ahogyan főz, izletesnek, gusztusosnak tűnik, amit készít.



 Ma épp a maradék alapanyagok feldolgozása volt a téma, ami nálam is aktuális. Mert amit egyszer már félretesz az ember, hogy majd máskor felhasználja, az a legtöbb esetben még is a kukában végzi.
Szóval van hova fejlődnöm. Ehhez adott ötleteket Nigel a maga könnyed, előkelő stílusában.
A legulolsó receptje volt ez a zamatos banános süti, amit muszály lesz megsütnöm.


A recept amit ki kell próbálnom: Banános süti

Megjegyzés: Érdekes módon én végig 14,5 dkg-os arányokat hallottam a vajhoz, cukorhoz, liszthez, ehhez képest a receptben 17,5 szerepel írottan...

2012. december 18., kedd

Szeretnél egy különleges ajándékot adni szeretteidnek karácsonyra?

Persze, csak akkor, ha érdekli az illetőt a gasztronómia. Megjelent néhány remek könyv most a télen, ebből ajánlanék, személyes indíttatásból!

Az én kívánságlistámon idén 2 könyv állt:

1.) Hémangi Dévi Dászi:Izek, imák, India
2.) River Cottage minden napra

.....Aztán Mikulás környékén csöngetett a postás és megérkezett Hémangi könyve. Együltő helyemben végig lapoztam, gyorsolvasással a bevezetőt és néhány izgalmasnak tűnő recepteket átolvastam. Majd a következő napokban újra és újra olvastam és olvastam és főztem is belőle.




Hémangi Dévi Dászi nagymamájától tanulta a főzés alapjait, rengeteg egyszerű, ám ízletes étel elkészítését. Közel húsz éve vegetáriánus, sokáig élt a somogyvámosi Krisna-völgyben, Közép-Európa egyik legnagyobb ökofalujában. Rendszeresen írja a Vegavarázs blogot, főzőtanfolyamokat tart és nemrég megjelent harmadik szakácskönyve, Ízek, imák, India címmel.

Praktikus könyv, alapos (már amennyire ez az adott oldalszámban ez lehetséges, persze),  remek receptekkel. Szabdzsik a kedvenceim, de nagy reményeket fűzök az édességekhez is!

A 108.hu oldalán most a karácsonyi vásárlásához kedvezmények is társulnak, szerintem még nem késő innen beszerezni. Végü lis egy jó kis indiai receptgyűjtemény minden háztartásban elkél, nem de?

2012. november 20., kedd

Részeges Izidor



Gyűlik az archivumban tárolt elmaradt írásom itt a blogon, de mindig szembejön velem valami új íz, ami miatt a régi anyagokat félresöpröm! Ilyen ez a süti recept, amit láttam már felvidéki, illetve szerb változatban is. Én most a januári Praktika magazinban olvasott Borbás Marcsi féle receptet követtem. Rövid időn belül már harmadszorra. Most végre sikerült fotót csinálnom róla.
A család ízlése miatt szigorúan mazsola nélkül készül ez a verzió!


Hozzávalók a tésztához: 15 dkg vaj, 1 tasak sütőpor, 5 dkg finomliszt, 10 dkg darált dió, 15 dkg porcukor, 5 db tojás
20 dkg sárgabaracklekvár (legutóbb meggylekvárt használtam, isteni volt vele!)
A diókrémhez: 20 dkg darált dió, 10 dkg porcukor, 2-3 ek. tej, 0,5 dl rum vagy rumaroma
A kakaós krémhez: 30 dkg vaj (nekem 20 dkg teavaj is megteszi!)
0,3 dl rum vagy rumaroma, 2 ek. kakaópor, 15 dkg porcukor, 10 dkg mazsola
A mázhoz: 100 g étcsokis tortabevonó, 1 kiskanál olajjal, gőz fölött felolvasztva
(Eredetileg viszont emigyen:10 dkg vaj, 10 ek. cukor, 5 ek. kakaó)




1./ A tésztához keverjük  habosra a tojások sárgáját a vajjal és a porcukorral.
2./ Adjuk a krémhez a diót, a liszttel és a sütőporral együtt.
3./Verjünk tojásfehérjéből kemény habot, majd óvatos mozdulatokkal forgassuk össze a masszával.  Sütőpapírral bélelt, 30x36 cm-es tepsiben kenjük.
4./ Süssük előmelegített sütőben, közepes lánggal 25-30 percig, tűpróbáig.
5./ Amint kihűlt, kenjük  tésztára a lekvárt.
6./ Néhány kanál meleg tejjel, keverjük össze a diókrémhez valókat, majd kenjük a lekváros rétegre.
7./ A kakaós krémhez a keverjük össze a puha vajat, a porcukorral, kakaóporral, rummal.
Simítsuk a diós krémre. Hideg helyen hagyjuk dermedni.
8./ Legvégül készítsük el a csokimázat a tetejére. Én tortabevonót használtam.
 Eredetileg: A mázhoz valókat forraljuk össze és még melegen kenjük a jól megdermesztett kakaós krémre.

2012. november 10., szombat

Vega ebéd

Visszatérőben vagyok a vega énemhez, makrobiotikus és indiai ízvilág.

Mai ebédünk:


Áfonyás sárgarépa falafel, kölessel, kókuszos padlizsán curryvel


Shiitake gombás zöldségleves kölessel

 Recept(ek) majd a Csatni-n lesz olvasható...

2012. október 30., kedd

Látogatás a ChocoMe-nél


Nem tudom mi lehet izgalmasabb, a ChocoMe sikertörténete, vagy az, hogy egész nap csordogáló csokikrémmel dolgozik az ember? Múlt héten volt szerencsém megnézni a Manufaktúra új üzemét, ami közel négy hónap építkezést követően készült el, és még a hajvédő nejlonsisak és nejlon cipővédő sem szegte a kedvem a körbevezetéstől.


Itt  már több gép keveri a csokit, speciális formába öntik, majd a rezgőtálca segítségével eltüntetik belőle a zavaró légbuborékokat. A fűszeres, gyümölcsös, magvas feltéteket kézzel szórják rá.
És meglepődve tapasztaltam, hogy a sós és az édes milyen izgalmas ízkombinációt alkot a ChocoMe idei karácsonyi kollekcója egyik tejcsokis  darabjában,vagy hogy a leofilizált málna(a gyümölcsből mínusz húsz fokon kiszippantják a nedvességet) viszont savanyú, és hogy nemcsak Mészáros Gábor  kedvenc színe a lila, hanem ez a kakaóbab színe is!

Karácsonyi kollekció


És azon viszont már cseppet sem lepődtem meg, hogy a ChocoMe kollekciója kedvelt Svájcban, Ausztráliában, Ausztriában, Spanyolországban is.

2012. október 28., vasárnap

Kókuszos amerikai palacsinta

Hogy megtörjem a birs uralmát (mivel lesz még csatni és befőtt recept is) jöjjön egy kis reggeli kedvenc. Ezúttal kókusszal felturbózva és narancslekvárral körítve.



Kókuszos amerikai palacsinta

Hozzávalók: 1 csésze (2,5 decis) liszt, 4-5 evőkanál kókuszreszelék, 1 kiskanál sütőpor, 1 evőkanál barnacukor, 1 tojás, 1/3 csésze tej (még jobb lenne kókusztejjel, csak nekem most nem volt itthon), 3 dkg olvadt vaj, kevés kókuszolaj.

Keverjük össze a hozzávalókat: a lisztet, a sütőport, a kókuszreszeléket, a tojást, a barnacukrot, a megolvasztott vajat, a tejet. Palacsintasütőben kókuszolajon süssünk belőle lepényeket. (1 evőkanál tészta).
Fogyasszuk narancslekvárral. 

2012. október 9., kedd

Birsmarmelád (birslekvár)




Nézegetve a még nem postolt fotóarchivumomat úgy tűnik, mintha mi csak lekváron, zselén és szörpön élnénk. Valahogy  mostanában mindig csak ezeket fotóztam. A húsokat, tésztákat, szendvicseket és tortákat nem...Pedig ilyeneket is eszünk...De ez annyira természetes, a befőzés meg tényleg hobbi.
Eredendően birsalma zselében gondolkodtam. De miután nézegettem Cukormáz blogját, hagytam magam eltéríteni és lekvár lett belőle. Cukormáz még újonc a blogolók körében, de különlegesen, szépen  dekorált tortáit már évek óta gyártja. És most végre sokak únszolására megosztja tapasztalatait. De süt és befőz is..., szóval izgalmas olvasmány lesz blogja. A birslekvárra két torta nézegetése között bukkantam rá és meghozta a kedvem, bár én most Susanna Bingemmer receptjét követtem.
A birssel jó dolgozni, mert könnyen kocsnyásodik, nem szükséges hozzá pektin, vagy befőzőcukor, egyedül csak a kezdeti kemény állaga szegheti kedvünket...Befőtt is készülhet belőle.

Birsmarmelád

Hozzávalók: 1,2 kg birsalma, 50 dkg cukor, 1 citrom leve

1. / Töröljük, mossuk le a pelyheket a birsről és szeleteljük fel nagyobb darabokra.
2. / Öntsünk hozzá 1 liter vizet és főzzük addig, míg a gyümölcs kezd szétfőni (jó 1 óra).
3./ Ekkor passzírozzuk össze (magháza nélkül), vagy turmixoljuk.  1 kilogrammnyi gyümölcspüréhez adjuk hozzá a citrom levét, és 50 dkg cukrot. Forraljuk fel (10-15 perc), és a kocsonyásodási próba után tölthetjük át üvegekbe.

2012. augusztus 31., péntek

Békebeli szilvalekvár a sütőből



A szeptemberi befőzés nálam a szilváról fog szólni, ráhangolódásképpen már a második eresztés sül a sütőben.
Sül? A sütőben? Igen, nem ittam szilvapálinkát, csak kipróbáltam egy régi eljárást és a végeredményt pedig imádom. Lassú tűzön, agyag/római/pataki edényben órákig sütögetni, fél óránként átkeverni. Ízletes,sűrű és a lekvár zamata is intenzívebb!
Igy készül: A kimagozott, félbevágott/negyedelt szilvát tegyük lábosba, szórjuk meg kevés cukorral (már csak az eltarthatósága végett, egyébként még ez a kevés sem kellene bele). Kb 90 dkg szilvához 15-20 dkg kristály cukor. Forraljuk fel, majd turmixoljuk nagyobb darabokra.
Öntsük át agyagedénybe. Sütőbe téve kb 2-2,5 óráig sütögessük, alacsony hőfokon, olykor-olykor átkeverve.

2012. augusztus 29., szerda

Görög parasztomlett (Omleta Horiatiki)

Négy év után ideje, hogy itt a blogban is feltegyem a Görög Konyha rovatban. Annak idején a Nők Lapja Café oldalán jelent meg egy reggeli szokásokról összeállított anyagomban 3 másik kedvenc reggelim (zabkása, tojással töltött paradicsom, amerikai palacsinta) mellett.
Az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy a görögök persze ritkán esznek reggelire omlettet.Mivel a vacsora késő estig tart náluk a reggelijük leginább egy (zaccos) kávé....esetleg olykor egy koulouri (perec, fánk szerűség).

Görög parasztomlett (Omleta Horiatiki)


Hozzávalók 2 személyre: 6 db tojás, 10 dkg feta sajt, 10 szem fekete vagy zöld magozott olajbogyó, 1 db paprika, 1 kisebb fej paradicsom, 1 közepes fej lila hagyma, só-bors, olívaolaj
 

1./ Egy serpenyőben kevés olajon párold meg a csíkokra vágott lila hagymát. Az olajbogyót vágd félbe, a paprikát vékony csíkokra, a paradicsom héját hámozd meg (ez könnyen megy, ha előzőleg leforrázod forró vízzel), és a húsát vágd darabokra. A zöldségeket add a párolt lila hagymához.
 2./ Párold együtt őket még vagy öt percig. Dobd rá a szétmorzsolt feta sajtot. Párold további egy-két percig.
3./ Három tojást villával verj föl, és keverd hozzá a hagymás, sajtos, olajbogyós anyag felét. Két kiskanál olajon süss belőle omlettet. Ha kész, a maradék három tojást keverd össze a maradék párolt feta sajtos zöldséggel, és süss ebből is omlettet.
4./ Tálald egészben vagy félbehajtva.

2012. augusztus 28., kedd

Megkóstoltam!



Augusztus 20-a előtti estén sétáltunk végig a zsúfolt Bem rakparti Magyar Ízek utcáján két nem titkolt  szándékkal: 1,) Megkóstolni az idei országtortát 2.) Beszerezni a Benedek Gyümölcs Farm idei szörpjeiből.
Mindkettő sikerült!
Szabolcsi almás máktorta. A torta szerethető. Ízvilágában kissé a flódnira emlékeztető, könnyed sütemény...(Bár bevallom, hogy nekem a tavalyi barackos kölestorta valahogy jobban bejött...)
Egy videó a sütiről: 


Mennyire igaz, hogy fontos az első benyomás!
Tavaly, amikor egy forró kora délutáni órán lányommal végig sétáltunk az éledező Magyar Ízek utcáján az egyik standnál nagyon kedvesen invitáltak, és kóstoltatták velünk a szörpöt, ívólevet. Ők voltak a Benedek Farmosok. Fiatal csapat, családi vállalkozás és tényleg remek, természetes ízek!
Most kifejezetten vásárolni akartam tőlük a szörpből. Nekem idén is a málna a kedvencem!
Jó hír, hogy Budapestre ingyen is szállítanak termékeikből, csak fel kell velük venni a kapcsolatot.

2012. augusztus 16., csütörtök

Tündértorta gyerekzsurra: Mákos cupcake citromos vanília krémmel

Nem könnyű fél tucatnyi  izgő-mozgó gyermeket jóllakatni, akik inkább a szomszéd nyulát babusgatták, mint a sütiket falták volna! Ez a desszert nekik készült, mini muffin formákba, pontosan azért, hogy ne kelljen egyhelyben ülve elfogyasztani, mégis inkább az őket kísérő szülők kedvence lett.

Mákos cupcake citromos vanília krémmel

Tészta: 225 g liszt, 1 kiskanál sütőpor, 175 g cukor, 1 citrom leve, 3tojás, 100 g tejföl, 175 g puha vaj,  5 evőkanál darált mák
Citoromkrém: 1 citrom leve, 125 g krémsajt (Philadelphia), 4 evőkanál puha vaj, 150 g porcukor, 1 kiskanál vanília esszencia

1./ Keverjük krémesre a tojásokat a cukorral, majd a puha vajjal.
2./ Adjuk hozzá a tejfölt, és a citromok levét.
3./ Szitáljuk bele a sütőporral elkevert lisztet, majd adjuk hozzá a mákot.
4./ Lazán forgassuk át a masszát és kanalazzuk mini muffin-formába (kb. 40 db lesz)
170 fokon süssük 15-20 percig.
5./ Keverjük össze a krém hozzávalóit. Hűtőszekrényben pihentessük, majd kenjük a kihűlt mini muffinok tetjére.

2012. augusztus 14., kedd

Meg van a torta!

Az eddigi trendet figyelembe véve jól tippeltem, hogy az almás, mákos lett a nyerő! Mi tagadás izgalommal várom a hétvégi kóstolást!

2012 jelöltjei a következők voltak:

    Szabolcsi almás máktorta, Kokó Cukrászda, Veszprém
    Őrségi sütőtökös almatorta, Villa Rosato, Bükfürdő
    Mézes-bazsalikomos málnatorta, Gombai Cukrászda, Veresegyháza
    Császárkörte torta, Stop Cukrászda, Tatabánya
    Nemzeti trikolór torta, Major Cukrászda, Budapest

2012. augusztus 4., szombat

Júliusi kedvencek



Szerettek Görögországban kalandozni? A statisztikák szerint igen! A legtöbben a görög konyha címkére kerestek. Sokak kedvence lett -többek között ez a risogalo, a görög rizspuding...

2012. augusztus 2., csütörtök

Kafesz Frapé

Ebben a nagy nyári kánikulában el sem tudok képzelni jobb hűsítő italt, mint a görög jeges kávé, a frapé. Görögországban, szinte minden helyen tökéletesen ízletesre készítik el, itthon viszont szinte sehol. Szerencsére mégis abban a helyzetben vagyok, hogy naponta ihatok idehaza -annyit, amennyit akarok, mivel a férjem remekül készíti. Először egy 3-5 eurós, boltban vásárolható kötyübe ruháztunk be, aztán még egybe és még egybe (vezetékes illetve elemes), majd vettünk kint egy nagyobb teljesítményű habosítót a korábbiakat meg elajándékoztuk a gyakran látogatott rokonságnak, így ha odamegyünk ott is ihatunk hűsítő frapét!
A klasszikus alap változat jeges vízből készül, de - valószínűleg női ráhatásra- tejjel is higítják, illetve vanília fagyit is tesznek bele.
Odakint szinte mindenki egy pohár frappéval mászkál, napszaktól függetlenül. Kapható dobozos változata is, amit kézzel kell összerázni, de az nem az igazi...még vészhelyzetre sem ajánlom!

Hozzávalók: 1 kiskanál instant kávé, 1-2 kiskanál cukor, 1/3 pohár víz,tej, jégkocka, szívószál

1./ Tegyük egy hosszú pohárba a kávét, a cukrot, és a hideg vizet és habosítóval turbózzuk fel.
2./ Adjunk hozzá jégkockát és öntsük fel tejjel.

2012. július 23., hétfő

Morzsás áfonyás pite


Talán a hormonok játszadoznak velem, de mostanában a gyümölcsös sütiket jobban kívánom, mint a csokisat. Azon belül is nyerők azok, amelyek erdei gyümölcsökből, főleg málnából, szederből, vagy áfonyából készülnek.
Ez az áfonyás pite könnyű és gyorsan összedobható. Készítése alatt hamar lecsökkent az áfonya mértéke, köszönhetően kis kuktámnak, a végeredményre viszont én jártam rá; vissza-visszasettenkedve a konyhában, morzsás teli szájjal távozva...

Hozzávalók:15 dkg liszt, 10 dkg margarin, 5 dkg porcukor, 1 kiskanál fahéj, kb. 25 dkg áfonya, 2 tojás, 1,5 dl tejszín, 3-4 evőkanál porcukor

1./ Morzsoljuk össze a lisztet a margarinnal és a porcukorral. Adjuk hozzá a fahéjat is.
2./ Egy kerek piteformát kenjünk ki vajjal és szórjuk meg a morzsás keverék felével.
3./ Szórjuk szét rajta az áfonyát és hintsük meg a morzsa másik felével.
4./ Keverjük össze a tojásokat a habteíjszínnel, cukorral és locsoljuk az áfonyás, morzsás masszára. Kb.160 fokon süssük 40 percig.

Még több pite recept: Itt

2012. július 22., vasárnap

Étcsokis málnadzsem, málnaszörp...ja és málnaecet!



Már alig vártam, hogy a málnát kilóra is lehessen venni, amint elérhető lett az ára is (nálunk a piacon naponta változott le-föl az ára, 100-200 forinttal is kilónként).
Készült belőle étcsokis málnadzsem a szokásos módon: 1 kiló málnát kb 70-80 dkg cukorral összefőztem, turmixoltam, belekevertem 1 kiskanál citromsavat is. Legvégül, amikor elkészült beledobtam még egy jó maroknyi csokipasztillákat. Üvegekbe töltöttem, szárazdunsztban hagytam kihülni.
A málnadzsem, aolyan kuriózum nálam, csak néhány éve készítem, kis szériába, pedig nagyon finom!

Sokáig ódzkodtam attól, hogy a málna szörpöt hidegen, főzés nélkül készítsem, ezért nem is csináltam még, de amint megkóstoltam anyai " barátném" Babi néni szörpjét, szinte elaléltam a gyümölcsös illatától, természetes ízétől, nosza lett belőle néhány üveg málnaszörp, főzés nélkül.
A málnaszörphöz a málnát alaposan átmostam, lábosba tettem és kézzel összenyomkodtam. Felöntöttem vízzel, hozzáadtam a citromsavat és lefedve - a nagy meleg miatt - hűtöbe raktam egy éjszakára. Másnap vászonkendőn átszűrtem és a lecsepegtetett léhez kevertem a cukrot,, addíg, míg a cukor felolvadt.  Kifertőtlenített üvegekbe töltöttem, ledugaszoltam és ment a kamrába.
Az arányok: 1 kg málnához, kb 4 deci víz, 1 kiskanál citromsav, 80 dkg cukor.


Ja és még a málnaecet!
Minek olyan dolgot csinálni házilag, amit viszonylag jó áron a boltban is megvásárolhatunk?Hát mert a házi mindig sokkal jobb! Elcsépelt mondazt, de igaz! Ez a házi változat sűrűbb, zamatosabb mint a bolti, nem kell hetekig érlelni kb egy hét után már használható!

Hozzávalók: 50 dkg málna, 300 ml almaecet, cukor

A málnát összenyomkodjuk és felöntjük az almaecettel. 3-4 napig lezárt üvegben érleljük, néhányszor összerázzuk. Nagyobb méretű gézlapon keresztül leszűrjük, lecsöpögtetjük. Ekkor összeforraljuk a cukorral (300 ml lecsöpögtetett málnaecethez 225 g cukor kell), majd amikor kihűlt üvegekbe töltjük.

2012. július 20., péntek

Gyümölcsös joghurtos szelet, mellesleg



 A gyereknevelés, és befőző mánia mellett szülinapot is ünnepeltünk. A csokitorta, krémes sütik mellett ez a gyümölcsös szelet is ott volt a vendégfogadó falatok között. Nem annyira macerás az elkészítése, mint amilyennek első olvasattra tűnik, a végeredmény viszont megéri. Egyértelmű győzelmet aratott a cukrászdai csokitorta előtt. Sajnos ugyanis idén hagytam magam meggyőzni, hogy a csokitrortát ne én csináljam, meg is bántam, mert a "Különleges csokitorta" nevű cukrászdai kotyvasz senkinek nem nyerte el a tetszését.

Gyümölcsös joghurtos szelet

A tésztához: 4 tojás, 20 dkg liszt, 20 dkg cukor, 0,8 dl olaj, 0,8 dl víz
A krémhez:  1 kis doboz málnás joghurt, 1 kis doboz natúr joghurt, 2,5 dl habtejszín,
zselatin (6 lapos), porcukor
kb. 50 dkg vegyes erdei gyümölcs (áfonya, málna, szeder), 1 csomag piros tortazselé

1./ A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket verj verjük kemény habbá a fele cukorral.
2./ A tojássárgákat keverjük krémesre a cukor másik felével. A kikevert tojássárgákat adjuk a fehérjéhez, közben szórjuk hozzá a lisztet, majd adjuk hozzá az olajat és a vizet.
3./ Egy 25x30-as tepsit béleljünk ki sőpapírral  és  2 részletben süssük ki a piskótákat.
4./ A krémhez verjük fel kemény habbá a tejszínt. Keverjük össze a kétféle joghurtot és porcukrot ízlés szerint, majd a kemény habtejszínt.
5./ A 6 lapos zselatint az előírás szerint készítsük majd keverjük a krémbe.A krémet pihentessük kb 1 órára a hűtőben és mielőtt még teljesen megdermedne, kenjük a piskótákra.(piskóta-krém-piskóta-krém) Tegyük a sütit a hűtőbe néhány órára.
6./  Tetejét szórjuk meg gyümölcsökkel és öntsük le a tortazselével.

2012. június 25., hétfő

Görög húspogácsa (keftedesz/κεφτεδες)

Ahány ház, annyi fasírt recept. Ez itthon és Görögországban sincs másként. Ez a korfui változat tojás nélkül készül a klasszikus görög fűszerekkel: kakukkfű, oreganó, csipetnyi fahéj, citrom leve és reszelt héja. Mindegyikből egy kevés, így egyik íz sem dominál túlságosan. Szeretjük szaftosan (pl. paradicsomszósz, vagy kapormártás kíséretében), vagy grill zöldségekkel.

Hozzávalók: 50 dkg darált sertéshús, 1 citrom reszelt héja és leve, 1-1 kiskanál szárított oregánó, kakukkfű, fél kiskanál őrölt fahéj, 1 csokor petrezselyem, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 4-5 evőkanál olaj

1./ Keverjük össze a darált húst a szárított oregánóval, kakukkfűvel, majd adjuk hozzá egy citrom reszelt héját és levét, illetve a felaprított  petrezselymet.
2./ A zsemlemorzsát locsoljuk meg egy evőkanál vízzel és gyúrjuk össze a fűszeres hússal.
3./ Formázzunk belőle kisebb húspogácsákat és a megforrósított olajon, mindkét oldalán süssük át.

2012. május 31., csütörtök

Levendulás eperlekvár


Ahogy ígértem a Facebook Befőzünk csoportjába, íme az idei első eperlekvárom. Idén nem terveztem nagyon az eperlekvárral, mert valahogy ez a lekvárféle fogy nálunk a legkevésbé, mégis a piacot járva eléggé belelkesültem és megszületett ez a levendulás és persze aa folytatás sem várat magára, mert készül még vaníliás, balzsamecetes, illetve narancsos, citromfüves.És persze eperszörp is!

Levendulás eperlekvár
Hozzávalók: 900 g eper, 400 g 2:1 befőzőcukor, 10 dkg levendulás porcukor, 1-2 levendulaág

1./ Az epret mossuk meg, keverjük össze a kétféle cukorral és a levendula ággal egy éjszakán át érleljük.
2./ Másnap vegyük ki belőle a levendula ágat és forraljuk össze a cukros epret. A keletkezett habot kanalazzuk le róla.
3./ Botmixerrel pürésítsük (érdemes néhány épp darabot meghagyni).
4./ Amikor már sűrű, akkor töltsük sterilizált üvegekbe.


Még több eper:




2012. május 14., hétfő

Gólyahírek


Az utóbbi pár hónapban meglehetősen rendszertelenre sikerült a postolásom itt a Marmaladon, gasztronómiai terveimet félrerakva, a nagyobb fellángolásokat hosszabb szünetek követték. Ennek   oka, hogy az elmúlt csodálatos 9 hónap majd 1/3-t ágyban töltöttem; öt hetet az elején, 8 hetet a 29. héttől kezdve.
De megérte,mert a kitartottunk, és a kiírt dátum előtt 3 nappal megszületett április végén kisfiunk!
Úgyhogy ne lepődjetek meg, kedves Olvasóim, ha mostanában a sütik mellé néhány tejserkentő recept is bekerül.(Dolgozunk ugyanis az ügyön :-))


2012. április 1., vasárnap

Citromfűszörp


Az egyik legjobb sugallat volt, hogy készítsek citromfűszörpöt. Friss citromfű híjján, a szárított változatot létesítettem előnybe, még így is maradt egy fél dobozra való. Mivel kis szériában készült a szörp, sajnos hamar el is fogyott. Remekül feldobta a tea, vagy épp a limonádé ízvilágát.

Hozzávalók : 1 l víz, 1 db citrom, 2 bögre szárított citromfű, 35 dkg cukor

1./ Tegyük a vízbe a citromfüvet és a karikára vágott citromot és egy éjszakára hagyjuk állni, érlelődni.
2./ Másnap adjuk hozzá a cukrot főzzük sziruppá.
3./ Szűrjük le, töltsük üvegekbe és hagyjuk száraz dunsztba kihűlni.
 

2012. március 21., szerda

Tejes pite, a magyar clafoutis



Egy örök klasszikus, a magyar konyha remeke, a Kiskunság és Jászság egyik jellegzetes süteménye, az időhiánnyal küszködő háziasszonyok találmánya ez a sült palacsintatészta, mégis ma már ritkábban készítik. Régebben forró kemencébe tették, ma már természetesen sütőbe. Kevésbé ismert neve az öntött pite.

Hozzávalók egy nagy tepsihez: 1 liter tej, 25 dkg liszt, 4 tojás, 10-12 dkg cukor, baracklekvár, barackpálinka

 1./ A lisztből, tojásokból, tejből a cukor és a vaníliás cukor hozzáadásával készítsünk híg palacsintatésztát. Egy nagy tepsit kenjünk ki vajjal és öntsük bele ujjnyi vastagságban a masszát.
2./ 200 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt süssük szép pirosra (sütés közben hólyagok keletkeznek rajta).
3./  Miután kivettük a sütőből, pihentessük. Vágjuk kockákra és öntsük le pálinkával elkevert baracklekvárral, végül szórjuk meg porcukorral.

2012. március 18., vasárnap

Bögrés mákos 2.0


Ez olyan süti, amelyiknél simán fel lehet rúgni  a szabályokat! Nem kell dekákat méricskélni, nem kell külön tálkába eldolgozni a  száraz és folyékony hozzávalókat, csak az egészet egy nagy tálba dobálni és összekeverni. És finom és ehető. És a csokikrém nagyon is elkél a tetejére. A bedobós mákosom egyszerűsített változata!

Hozzávalók: 2 bögre liszt,1 bögre egész mák,2 kiskanálnyi szódabikarbóna, 1 bögre kristály cukor, 1 bögre porcukor, 2 tojás,1 kis doboz joghurt,1 joghurtos pohár tej, 1 joghurtos pohár olaj
Máz: 5 dkg puha margarin, 3-4 evőkanál porcukor, 1 evőkanál keserű kakaópor


1./ Keverjük össze a száraz hozzávalókat: liszt, mák, szódabikarbóna, cukor.
2./ Adjuk hozzá a tojásokat, majd a folyékony hozzávalókat: joghurt, olaj, tej.
3./ Forgassuk össze és egy közepes (kb. 30 x40 -es) tepsibe öntve 180 fokon süsük 25-30 percig.
4./ Keverjük össze a máz hozzávalóit és a kihűlt piskóta tetejére kenjük.

2012. március 17., szombat

Spagetti con vega polpettini (Spagetti mákos falafellel)


Ez most amolyan 2:1-ben bejegyzés lesz. Mákrajongásom folytatása, vega irányzatba átdolgozva olaszos stílusban. A mákos falafel egyszerű receptjét a Csatnin olvashatjátok, remekül kiegészíti a paradicsomszósz és a durum spagetti.

Spagetti con vega polpettini (Spagetti mákos falafellel)


Durum spagetti

Paradicsomszósz: 300 g hámozott paradicsomkonzerv, kb. 1 dl vörösbor, 1 dl zöldségalaplé, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, 1 kiskanál szárított oregáno és bazsalikom, fél kiskanál cukor

1./ A paradicsomszósz hozzávalóit forraljuk össze.

2./ Majd tegyük bele a falalel golyókat. Tálaljuk spagettivel, reszeltsajttal.

2012. március 16., péntek

Omlós almás mákos pite


Nem tudom mi ez a mákrajongás mostanában nálam, de ahogy múlik fejem felett az idő egyre inkább megkedvelem a mákot. Lehet, hogy kalciumraktáram van lemerülőben és így jelez szervezetem?! Még attól sem rettentem vissza, hogy a számomra mumusnak tartott magyaros bélés/pite nevű süteménynek neki álljak. Nagyon szeretem a magyar konyha süteményeit (almás, meggyes, túrós), de eddig macerásnak tartottam készítését emiatt viszonylag ritkán is készítem. 
A pite amolyan családi süti, bár egyik nagymamám szakácsnő volt, még sem tőle tanultam meg a legtöbb ilyen jellegű receptet, mivel őt korán elvesztettük. Anyai barátnék, balatoni szomszédasszonyok fortélyait lestem el és jegyzeteltem buzgón,  már kor kamaszkorom óta.A klasszikus változatokat leginkább anyukám készíti (almás pite) én meg kísérletezem ízvilágom szerint (kakaós, vagy ez a mákos). 
A recept balatonfelvidéki gyűjtésemből származik.

Omlós almás mákos pite
Hozzávalók: 30 dkg liszt, 5 dkg cukor, 2,5 g élesztő, 2 dl tej, 2 tojás sárgája, 15 dkg margarin

A töltelékhez: 30 dkg darált mák, 3 dl  tej, 2 db nagyobb alma lereszelve, 20 dkg cukor, 1 citrom reszelt héja,  vaníliás cukor, 2 tojás fehérje, 2 evőkanál búzadara

1./ Langyos tejben futtassuk fel az élesztőt. Morzsoljuk el a puha vajat a liszttel, adjuk hozzá a tojások sárgáját, és a felfuttatott élesztőt is.Gyúrjuk össze és letakarva pihentessük a hűtőben.
2./   A töltelékhez forraljuk fel a 3 dl tejet és tegyük bele a mákot, a cukrot. Keverjük össze és húzzuk félre a tűzről.
3./ Adjuk hozzá a reszelt almát, a citrom héjat és a búzadarát.
4./ Verjük fel kemény habbá a tojások fehérjéjét és forgassuk bele a kihűlt mákos töltelékbe.
5./ A tésztát osszuk 2 cipóra és nyújtsuk ki egy közepes tepsi méretűre. 
6./ Béleljük ki a kivajazott, kilisztezett tepsit az egyik tésztalappal, terítsük rá a mákos tölteléket, majd fedjük be a másik tésztalappal.
7./ Szúrkáljuk meg a tészta tetejét villával és kenjük be cukrozott tejjel.
8./ 180 fokon kb. 35-40 perc alatt megsül.

Ha egészséges sütire vágysz...


Recept a Csatnin.

2012. február 19., vasárnap

Flamand marhatokány


És ha volt múltkor ír kelkáposztás burgonyapüré, jöjjön hozzá a hús is.Ez az ízletes flamand marhatokány a remek "carbonnade" egyik változata karakteres magyar vörösborból. Nagyon szeretem készíteni, szinte a rosszullétig tele tudom magam enni belőle.Hagyma, sárgarépa, fehérrépa, marhalapocka, vörösbor és fűszerek alkotják, no meg idő bőségesen, míg a hús omlóssá puhul, de nem kell megijedni, mert nem kell folyamatosan ott állni mellette.

Hozzávalók: 60 dkg marhalapocka nagyobb kockákra felvágva, 3 vöröshagyma, 2 nagyobb sárgarépa, 2 fehérrépa, 4 dl vörösbor, 1-2 evőkanál sűrített paradicsom, 1 kiskanál mustár, 2 babérlevél, csipetnyi oregáno, só, bors, olaj

1./ A kockára vágott húst kevés olajon pirítsuk meg, majd kanalazzuk ki a lábosból.
2./  A hagymát  szeleteljük fel és pároljuk, közben dobjuk rá a nagyobb darabokra vágott répákat is. Pirítsuk.
3./ Tegyük vissza a zöldségekbe az előzőleg megpirított húst és öntsük fel kb.3 dl vízzel.Fedő alatt pároljuk.
4./ Fél óra múlva adjuk hozzá a bort, a sűrített paradicsomot, mustárt és a fűszereket. Forraljuk össze, majd lefedve tegyük a sütőbe.Kb 1-1,5 sütés után elkészül. A főzés közben elpárolgott folyadékot - idő közben pótoljuk.

2012. február 13., hétfő

Colcannon: ír kelkáposztás burgonyapüré

Valamiért hanyagoltam eddig a kelkáposztát, most egyre többször próbálom - főleg magas vitamintartalma miatt - az ételekbe becsempészni.  Van egy remek ír fogás a colcannon, amelyik a hagyományos burgonyapüré mellett bőségesen tartalmazza a kelkáposztát is. Flamand marhatokány mellé tálalva pedig, senki nem kapargatta félre a zöld kelpürét!
A Zöldkampány újabb tagjaként ajánlom.

Hozzávalók: 1 kg Ella burgonya, fél fej kelkáposzta, 3 szál újhagyma, kb. 100 g margarin, 1,5-2 dl langyos tej, só, bors, néhány csepp Worcestershire-szósz

1./ Kockázzuk fel a burgonyát és főzzük puhára.
2./ A csíkokra vágott kelkáposztát lobogó forró vízben pároljuk puhára. Szűrőlapáttal vegyük ki a vízből, majd karikára vágott újhagymával, és egy kevés főzőlével, néhány csepp Worcestershire-szósszal pürésítsük össze.
3./ A megfőtt burgonyát a langyos tejjel és a vajjal pürésítsük össze, majd keverjük bele a kelpürét is.

2012. február 12., vasárnap

WAMPoltunk!


Öszinte leszek, (még) nem vagyok az az igazi WAMPoló. Nem az ötletes fülbevalókért, egyedi design táskákért, ruhákért megyek ki a Művész Piacra, hanem kifejezetten a gasztro-szekcióért. Itt bepárásodott tekintettel mászkálok körbe-körbe, felmérve a terepet a vásárlásra, hogy aztán elfelejtsem azt, amiért végül is kimentem! Szeretem, hogy olyan őstermelőkkel, kézműves termékekkel találkozom, amelyeket ma még Budapesten nem könnyű beszerezni, itt a Millenárison viszont könnyedén.

A mai nap gyöngyszeme a Herbatea Manufaktúra volt, és hogy csak 2 féle terméküket vásároltam végül is meg (Kamillavirág-Méz, Csipkebogyó-Méz), csak pénztárcám szűkössége befolyásolta, mert fájó szívvel hagytam ott a zsálya-mézet illetve a fahájas mézet és gyógyteákat. Mindegyikből kaptunk kóstolót és isteni finomak, tényleg. És az sem mellékes, hogy válogatott gyógynövényekből, bevizsgált alapanyagokoból és ellenőrzött termőföldről származnak, tartósítószer, mesterséges aroma nélkül.

Az Ennijó Lekvárjai közül korábban kóstoltam már csatnijukat, most  a Csipkebogyó került terítékre. Idén nem készült ilyen a konyhámban, és elég macerás az elkészítése, EJL pedig remek lekvárt főztek belőle. Mint ahogy elmondták ők is megküzdöttek vele, 3 napig is eltartott a készítése. Egy biztos, nagyon finom lett!

Kiváncsi voltam Kaldenekker Gyuri temékeire- tulajdonképpen ez volt a motivációm, hogy családomat kicsábítsam a Millenárisre - különösen a Mandulás cseresznyecsatnijára. Szeretem ötletességét, igényességét. Mindig kiváncsian néztem,nézem amikor  a tv reggeli músorában "összedobott" valamit. Kóstoltunk a gyerkőccel, majd egy rendkívül finom Levendulás Eperdzsem került a kosárba, mert a csersznye csatniról időközben teljesen megfeledkeztem: Csak itthon bosszankodtam, hogy az most mennyire hiányzik a készletből. Na mindegy, legalább lesz miért kimenni legközelebb is!Az alkoholos temékeket most kihagytam, pedig a Faszállítók teméke is izgalmasan hangzik. Ezeket mindenképpen kóstoljátok meg, ha lehetőségetek lesz rá!

2012. február 9., csütörtök

Süti hétvégére: Macskaszem

Remek házias sütemény. Könnyen elkészíthető és látványos. Mi is kell még? Hát persze, hogy finom legyen. Nos ez, az! Legalábbis annak, aki szereti a meggyes-diós dolgokat. És nagyon jól elkészíthető gyerekkel is. Imádják a meggyszemeket a tészta szélére pakolni, majd a kis újjukkal összetekercselni...

Macskaszem

Hozzávalók 2 rúdhoz: 25 dkg liszt, 2 tojás sárgája, 10 dkg margarin, 1 dkg élesztő kb 80 ml tejben felfuttatva, 3-4 evőkanál cukor, (még jobb, ha barna cukor), 1 magozott meggybefőtt (kb a fele megy bele), zsemlemorzsa
A töltelékhez: 10 dkg darált dió, 10 dkg cukor, 2 tojás fehérje kemény habbá verve.

1./ Gyúrjuk össze a lisztet a maragarinnal, a tojások sárgájával és a felfuttatott élesztővel.
2./ Osszuk a tésztát 2 cipóra, majd egyenként nyújtsuk téglalap alakúra.
3./ A lapok két hosszabik szélét szórjuk meg zsemlemorzsával, vagy darált keksszel és erre rakjuk szorosan a meggyszemeket.
4./ Tekerjük a tésztát a meggyre, mint a palacsintánál, úgy, hogy középen kb. 2-3 centi rész üresen maradjon. Ide kerül a töltelék.
5./ A töltelékhez: verjük fel keményre a tojások habját a cukorral, majd adjuk hozzá a diót. Kanalazzuk a tészta középső részébe.A tészta tetejét kenjük meg kevés tejföllel és előmelegített sütőben, úgy 170 fokon süssük kb. 30 percig.
Tálaláshoz szeleteljük fel.

2012. február 7., kedd

Zöldkampány csatlakozó: Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, panírral (házi sajttal)

Lelkessen csatlakozom Kicsi Vu zöld mozgalmához, mert már egy ideje jó magam is késztetést érzek, hogy megnöveljem családunk zöldségbevitelét.
 Ezúttal az indiai krisna konyha insprált saját tapasztalások és a remek Govinda szakácskönyv nyomán, majd a hozzávalókat a hűtő-kamra-előző napi maradékra igazítottam. Így lett ebédre:
  •  Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, panírral (házi sajttal)
  •    Répás basmati rizs,
  •   Áfonyás, alma csatni

Receptek és részletek a vega blogomon a Csatnin!

2012. február 6., hétfő

Szendvicskenyér 2 x 20 percben



Amennyire kedvelem az ír szódakenyerek egyszerűségét, karakteres ízét, olyannyira szeretem ennek a szendvicskennyérnek a laza, omlós állagát, amelyet süts utáni 2-3 napig is megőriz. Remekül használható pirítosnak, szendvicsnek egyaránt. Nem morzsálódik, mint a szódabikarbónás változata. A keletsztésére, meleg helyen (lehet fűtőtest, vagy tűzhely tetején) szánjunk 2 x 20 percet; közben kicsit gyúrjuk át, majd hosszúkás formában a pihantetés után süssük meg jó forróra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt kb. 180 fokon.

Szendvicskenyér

Hozzávalók: 450 g kenyér liszt (BL80), 30 g friss élesztő, 3 kiskanál cukor,  2 kiskanál só, fél kiskanál szódabikarbóna, 2 evőkanál joghurt, 400 ml meleg víz.

1./ 1 deci meleg vízben, 1 kiskanál cukor hozzáadásával futtassuk fel az élesztőt.
2./ A lisztet tegyük egy mély tálba, öntsük a közepére az élesztőt, és a többi tozzávalóval dolgozzuk össze.
Folyós tésztát kapunk. Takarjuk le és meleg helyen kelesszük a duplájára 20 perc alatt.
3./ Deszkán gyúrjuk át a tésztát, ekkor, ha szükséges szórjuk meg néhány  marok liszttel, hogy laza, de jól összedolgozható tésztát kapjunk.
4./ Kenjünk ki olajjal egy közepes méretű hosszukás formát, tegyük bele a masszát, szórjuk meg tetejét szezámmaggal és lefedve meleg helyen kelesszük újabb 20 percre.
5./ Ezután sütőbe téve kb. 35 perc alatt süssük meg.

2012. február 5., vasárnap

Téli pillanatok

Tél'12

Koszorú, miért vagy olyan szomorú?

Hómumus

Kerti munka

Újabb csalódás: Pangasius-átverés

Megérkezett az újabb gasztro-csalódásom: a híreket olvasva, hogy példul az áruházakban vásárolható csirkék között csak egy (!) ment át a mércén....de még ezen is túlszárnyalt mindaz, amit a pangasiuszfiléről írtak.
Néhány éve szerettük meg ezt a halfajtát mert olcsó volt, szálkamentes, könnyen feldolgozható és húsa nem volt halízű....most meg dobhatom ki, amit a hűtőben félretettem, mert sz@rt nem akarok enni!

Itt olvasható a cikk :

2012. február 4., szombat

Vérnarancs zselé


Mi más is lehetne ebben a zimankóban, ismét egy kis befőzés. Ezúttal vérnarancs zselé készült nálam. Örültem, amikor megláttam a piacon a vérnarancsokat, bár belül még vörösödhetett volna a húsa,  leve, így a zselém is vörösebb színt kapott volna...mint ahogyan azt előzőleg elképzeltem.
Idén nagyon serény vagyok befőzés terén, nemcsoda, hogy 5 éves lányom is kedvet kapott rá, egyszer csak látom, ahogy többször fordulva meg-megjelenik a konyhában, majd eltűnik néhány mandarinnal, kicsi lábossal, fakanállal stb.. és bent a szobában kutyulja a kis saját lekvárját. :-)) Lelkesedését látva cukrot adtunk hozzá, tűzön összerottyantottuk és elkészült az első gyereklekvár...mini üvegben...Amúgy kedvenc játékunk is lekvárokhoz kötődik, egyikünk a boltos, másikunk a vásárló, kis kosárral, játékpénzzel és kezdődik is már a szerepjáték a spájz ajtajában csücsülve...

Vérnarancs zselé

Hozzávalók: 1 naranacs (görög), 1 kg vérnarancs kifacsart leve, 120 g 3:1 ben befőzőcukor, 30 g kristálycukor.

1./ Forró vízben áztassuk 10 percig a narancsot, majd héjastul vágjuk negyedekbe és annyi vízzel, amennyi ellepi tegyük fel főni. Főzzük kb. 40 percig, amíg a lé 1 decire besűrűsödik.
2./ Facsarjuk ki a vérnarancsok levét. Ebből a mennyiségből 5-600 ml lesz.
3./ A narancs héját vágjuk le és csíkozzuk fel. Ezt a finora vágott narancshéjat adjuk a vérnarancs levéhez és a kétféle cukorral együtt főzzük sűrűsödésig.
4./ Töltsük sterilizált üvegekbe és tegyük szárazdunsztba.

2012. február 3., péntek

Miért, miért, miért olyan nehéz magyar és nem ketreces tartású tojáshoz jutni?

Mai napi puffogásom témája a tojás. Egyszerűen nem értem, hogy miért olyan nehéz szabad tartású (1-es számú), magyar (HU) tojásokhoz jutni? És miért van az, hogy mindenhol a külföldi termékeket tukmálják félreérthető csomagolásban, vagy felirattal az emberre?

Néhány piaci csalódás után már óvatos tojásvásárló vagyok,  már megnézem, hogy mit veszek: általában biot, vagy mélyalmosat, vagy szalmonella ellen kezeltet keresek, legidálisabb persze a szabadtartású lenne, de ilyen itt a közelemben nincs! A mélyalmossal jártam legutóbb pórul, mert szlovák volt...
Bio (0 kód) meg szallmonella ellen kezelt se nagyon van a közelben levő 3 nagyobb közértben, illetve, csak egyikben néha, alkalmanként...(CBA egyébként mind a három)
A tojásos nénik pedig itt az óbudai piacon 3-as, azaz ketreces tartású tojásokat árulnak, vagyis nem termelők, hanem nagybani céget képviselnek és az sem ritka, hogy nem magyar a termékük, hanem példul Szlovák.

Felüdülést jelentett legutóbb az Auchan-ban talált Szalmonella ellen kezelt tojás a győri Farm Tojás kft-től. A cég a Prémium termékek alatt ajánlja, de nem nagyon találom a honlapjukon, hogy fel lenne tűntetve, hogy nem magyar a termék... Vettem már ilyen átlátszó dobozban máskor is ugyanettől a cégtől...hát most a dobozban lengyel tojások voltak(PL), ami a dobozon sehol sem volt kívül feltüntetve!
...És akkor nézem a Gasztroangyalt, hogy mennyi remek magyar termelő van, 15-20 féle (!) burgonya, ízletes sajtok, egészséges termesztésű húsok stb....na jó, de kinek, ha nem nagyon lehet ezekhez hozzájutni...???

2012. február 2., csütörtök

Egyél fél kiló zöldséget naponta!

Táplálkozástudományi szakértők szerint legalább 0,5 kiló zöldséget kellene megennünk naponta, hogy a megfelelő mennyiségű rosthoz, vitaminokhoz jusson szervezetünk.
Ezt sajnos kisgyermekes anyukaként én magam sem tudom a legtöbbször betartani, főleg most így a téli ínséges időszakban, amikor nincs zaftos, napérlelte paradicsom, zsenge spenót, zöldsaláta, a cukkini illetve a padlizsán ára az egekben van, az uborka túl vizes és íztelen. Szóval ötletem sincs nagyon, hogy napi szinten,  hogyan tudnám változatossá tenni családunk zöldségfogyasztását.Nálunk lecsengett a sütőtök szezon is (értsd megúntuk), legtöbbször paprika, retek, savanyúkáposzta, párolt káposzta, zöldbab (mirelit) és olykor brokkoli kerül a tányérra, a köret mellé. Nyáron nem is lenne gond, fél kiló mennyisége, akár már reggelire is összejönne a frissen termett zöldségekből: 1 paradicsom, 2 retek, egy darab uborka, fél paprika. Ez fél kiló!
Ti, hogyan oldjátok meg? Írjátok meg ötleteiteket!

De azért, hogy én is hozzak valamit, néhány sült zöldség változatos elkészítését ajánlom:

Utoljára talán karácsonykor sikerült teljesíteni a kiírt penzumot, köszönhetően Jamie Oliver egyik műsorának.Sült zöldségeket készített céklából, sárga illetve fehér répából és édesköményből. Nosza, másnap begyűjtöttem a hozzávalókat és az ünnepi vacsorán tálaltam. A képen a maradék látható, párolt körtével megtoldva.
Sült zöldségek Jamie módra

1. / A zöldségeket lobogó forró vízben ( a céklát külön) elő kell főzni.
2./  Fűszerezni. (alább részletezve)
3./ Egy nagy tepsire téve, sütőben kb. 35 percig sütni

Fűszerezés/ ízesítés:
  • Sült cékla fűszerezése: balzsamecet, olivaolaj, só, bors.
  • Sárgarépa: narancs kifacsart leve, olivaolaj, rozmaring.
  • Fehérrépa: fehérborecet, oliva, só, bors, kicsi méz.
  • Édeskömény: citromlé, olíva, kicsi méz / vagy juharszirup.

Narancsos kuglóf citromsziruppal

A görög szigetek közül talán Krétán termelik a legízletesebb, édeskés narancsokat, citromokat. És persze a narancsvirág mézet, de ez most nem e post témája...
Szóval itt Krétán egész évben ízletes narancsos ételek kerülnek az asztalra, a saláták, vagy a húst kísérő fogások mellett ilyen is, mint ez a regglire kiváló, citrusokból álló, üde, joghurtos kuglóf. Sajnos a bio termelés nem annyire jellemző a narancsszüretre, mivel többnyire exportra kerülnek a narancsok. Kézzel szedik le a már érett narancsokat, mert a citrusfélék leszedésük után már nem érnek tovább,- óvatosan, hogy a héj olajsejtjei ne sérüljenek, mert akkor nem lehet eladni - vegyszerekkel tisztítják, leöblítik, majd viasszal fényesítik.Az alacsonyabb besorolású gyümölcsöket hálóban árulják, míg az I. osztályúakat párnázott dobozokban.
Ehhez a süteményhez sikerült ehte görög narancsot vennem, amúgy is előnyben részesítem a spanyol gyümölcsökkel szemben a görögöt, a citromokról nem lehet tudni, hogy honnan valók, vagy hogy miféle, milyen fajta...(az óbudai piacon még az életben nem láttam olyan kiírást, hogy pl. meyer citrom :-)))), mint ahogy a krumpliból is csak 4 féle létezik: rózsa, ella, kifli és az újburgonya...:-((( )

Narancsos kuglóf citromsziruppal
Yaourtócake me Portokali, kai lemoni syrup


Hozzávalók: 25 dkg puha margarin, 1 bögre (2,5 decis) cukor, 3 tojás, 200 ml joghurt, 1 maréknyi polenta, 2,5 bögre süteményliszt, 1 kiskanál sütőpor, 1 narancs leve és reszelt héja, kandírozott narancshéj ízlés szerint.
Sziruphoz: 1 deci víz, 3-4 evőkanál mézzel felforralva, 1 citrom leve belefacsarva.

1./ Robotgéppel keverjük krémesre a vajat a cukorral.
2./ Egyenként keverjük bele a tojásokat. Minden egyes után átkeverve.
3./ Adjuk hozzá a joghurtot és a narancs kifacsart levét, lereszelt héját.
4./ Fakanállal dolgozzuk össze a masszával a sütőporral elkevert liszttel, és egy kevés polentát. (A lisztet érdemes beleszitálni).
5./ Jöhet bele a kandírozott gyümölcs.
6./ Előmelegített sütőben kb. 180 fokon süssük kb. 40 percig. Közben forraljuk össze a sziruphoz valókat: 1 deci víz 3-4 evőkanál mézzel felforralva, 1 citrom leve belefacsarva.
7./ Amikor a süti megsült, hagyjuk a formába pár percig, majd fordítcsuk ki és locsoljuk meg alaposan a langyos sziruppal.

2012. február 1., szerda

Gasztroszösszenet

Egy -amúgy- válogatos kisgyermek mai ebédje: halászlé tejjel, ikrával, majd orsótészta görögös szósszal (feta-tejszín-oregáno). És mind elfogyott 2x is! Persze az egész napra elosztva...
...
Még a végén a pacalt is megkóstolja majd???

2012. január 31., kedd

Csipkebogyó, sajt és Gasztroangyal!

Nagyon szeretem Borbás Marcsi szombati műsorát a Gasztroangyalt!  Értékes, izgalmas, ahogy az aktuális témákat, vagy egy-egy magyar régiót körüljárják, feldolgozzák! A múlt szombati adás (január 28) különösen kedves volt szívemnek, mert kedvencemet a csipkebogyót járta körül. Lekvárt, szószt,  már csináltam belőle, de  most a csipkebogyóborhoz is megjött a kedvem. Vendégségben voltak a György teák atyjánál, akitől elhangzott néhány praktikus immunerősítő tanács (pl. Kakukkfő tea, gyerekeknek pedig 2-3 naponta kakukkfüves fürdő ajánlott), majd jött egy gyöngyszem számomra, Mircz Nárcisz sajtkészítő mester, és remekei.
Csak pislogtam, hogy van gyógynövényes sajtja is...egyszer szeretném majd megkóstolni, igazán remek ízhatásokra számítok! Sajnos, a Kézműves Vásáron nem voltam elég szemfüles, és úgy látom, hogy itt a fővárosban nincs boltjuk...a webshoppal még nem próbálkoztam. Érdemes utána járni, hol lehet itt a fővárosban kapni?

Az adást Szombat reggel ismétlik, ha jól emlékszem a Duna tévén, de meglehet nézni az MTV oldalán is:

A legújabb hóbort: ír szódás kenyér (alap)


Frissen sült kenyér illata. Omlósan, önmagában, vagy különböző kencékkel, vajjal, lekvárral … Mindezt otthon, a saját konyhában előállítva. Idilli kép, amely nem elérhetetlen.
Nem vagyok az a nagy rákészülős fajta, sokszor nincs időm és türelmem az órákig tartó kelesztésre, ezért az ír szódáskenyér ideális számomra. Nincs benne élesztő, nincs kelesztési idő. Van benne szódabikarbóna, víz helyett író, vagy joghurt, ínyenceknek akár sör is!
Formája kissé lapos, állaga tömörebb. Íme egy alap varriáció.


Hozzávalók: 500 g félfehér búzakenyérliszt BL112, 1 kiskanál só, 1 kiskanál szódabikarbóna, 400 ml joghurt, szezámmag

1./ Tegyük egy tálba a lisztet, adjuk hozzá a sót, és a szódabikarbónát. Öntsük a közepébe a joghurtot és dolgozzuk össze. Egy lágy tésztát kapunk, amiből formázzunk nagy cipót.
2./ Tetejét vágjuk be éles késsel, szórjuk meg szezámmaggal és forró sütőben süssük kb. 30-35 percig.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails