2012. december 23., vasárnap

A halászléról



„Egy gondolat bánt engemet…” ebben a  nagy karácsonyi hajrában, ami itt a blogon kissé visszahúzódva talál, én lettem idén a halfelelős, édesanyámtól átvéve a staféta botot. És ugyebár egy nagy családi összejövetelen, – ami nem nálunk lesz – mégsem állít be az ember amolyan „last minute halászléval”…És mert mondta az Uram is,–aki ugyan nem Tibi, de néha megmondja – hogy bizony echte magyaros legyen, halból főzött alaplével, passzírozva,haldarabokkal ahogyan eddig nem, és persze ikrával, tejjel gazdagon, ahogyan eddig is volt!
Milyen is a jó magyaros halászlé?
Amikor vendéglőben rendelünk belőle, határozott elvárásunk van a felől, hogy milyen legyen. Legyen tüzes, sötét vörös, sűrű a leve, dúskáljon ikrában, tejben és ússzkáljon benne(no persze csak képletesen) jó néhány halszelet. Természetesen ponty és harcsa. Íze tömör, csípős. Kísérője egy hatalmas karéj fehér kenyérszelet.
És mindjárt két echte magyar halászlé is létezik nálunk. Mert van a  tiszai és van a dunai iskola. A két módszer különbsége nagyjából úgy fogalmazható meg, hogy a tiszainál először alaplé készül, majd ebbe kerül a hal, míg a dunaiba egyszerre főzik és gyufaszállra vágott tésztával tálalják. Mint megtudtam a passzírozás az nem echte, hanem a vendéglősök hozadéka.
Kell a ponty!Emlékszem gyerekkoromra, hogy ilyentájt előfordult, hogy a fürdőszobába toppanva két hatalmas ponty is úszkált a kádban. Mint kiderült szomszédék hozták át, hogy a duna koszos vizét kiúszhassák magukból és az egyik, ezek közül a hatalamas példányokból a mi ünnepi asztalunkon lett feltálalva. Szerencsére a kupáncsapás, a pucolás, és a feszeletelés nem igazán nemes feladatát drága Szomszédék felvállalták. Sok ünnepi halvacsorát fogyasztottunk így el. Gazdag halászlé, rengeteg rántott ponty és harcsa, majonézes, vagy éppen hagymás ecetes burgonya salátáva.
Idén enyém a staféta, és már az igényeket nem elégíti a sok belsőség, kell magam csinált halalaplé, passzírozás és hal szelet.
De azért megjegyzem, hogy nem úszkálnak most sem pontyok. A halasnál kaptam haldarabkákat halászléhoz, és nagyobb felvágott patkó pontyszeletet is.
A terv a következő:
Kicsit megpirítom a felaprított vöröshagymát és rádobom a haldarabokat és felöntöm annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Főzöm, amíg megpuhul és átpasszírozom. Ebbe a lébe kerül bele majd a fagyasztott bolti halászlé alap és a patkószerű halszeletek, ikra, tej.Sózom, borsozom és örölt pirospaprikával is megszórom.
Korábbi “last minute” változat:
A halászlé (1-2 dobozzal) sűrítményt felöntjük kb.2 liter vízzel. Amikor felenged hozzáadjuk a halászlékockát, haltejet és az ikrát is. 30-40 percig főzzük. Ízesítjük sóval, borssal, piros paprikával.

2012. december 22., szombat

Karácsonyi Kollekció: Citromkrém (Lemon curd)



Lehetne akár amolyan last minute ajándék is ez a klasszikus angolszász krém, bár meg kell hogy mondjam, én nem vagyok az ilyeneknek a híve. Az ajándék úgy jó, ha rákészül az ember! Ráadásul az utolsó napok hajrájában erre már úgy sincs idő - ilyenkor karácson tájékán. Én egy mákos pavlova kapcsán készítettem az nlc egyik anyagához. Nagyon jól kiegészítette azt az édes habcsókot.
Kisebb üvegekbe csomagolva pedig remekül illik homemade chutney kollekciómhoz! :-)

Hozzávalók: 3 tojás sárgája, 6 dkg margarin, 2 citrom leve és reszelt héja, 1 kiskanál keményítő, 15-20 dkg cukor (ízlés szerint)

1./ A tojások sárgáját keverjük el a puha margarinnal és a cukorral, adjuk hozzá az étkezési keményítőt és citrom levét és reszelt héját. 
2./Az egészet gőz fölött, folyamatosan kevergetve főzzük sűrű krémmé.Tartsuk melegen, tovább kevergetve.
3./ Töltsük tiszta, sterilizált üvegekbe.Felbontás után tároljuk hűtőbe.
Nagyjából 2-3 hónapig áll így el.



2012. december 19., szerda

Jegyzetfüzet: Banános süti (Nigel Slater receptje)

Új sorozatot indítok most útjára itt a blogon, ide a Jegyzetfüzetbe kerülnek azok a friss receptek, amiket hallok, látok, olvasok, szóval valamilyen módon felkeltik az érdeklődésemet.  Gyorsan bejegyzem ide, megcsillagozom magamnak, és remélhetőleg mihamarább majd meg is sütöm...

Nigel Slater egyik receptjével kezdeném. Nézem őt már egy ideje a TV Paprikán az Egyszerű vacsorák sorozatát. Szeretem ahogyan főz, izletesnek, gusztusosnak tűnik, amit készít.



 Ma épp a maradék alapanyagok feldolgozása volt a téma, ami nálam is aktuális. Mert amit egyszer már félretesz az ember, hogy majd máskor felhasználja, az a legtöbb esetben még is a kukában végzi.
Szóval van hova fejlődnöm. Ehhez adott ötleteket Nigel a maga könnyed, előkelő stílusában.
A legulolsó receptje volt ez a zamatos banános süti, amit muszály lesz megsütnöm.


A recept amit ki kell próbálnom: Banános süti

Megjegyzés: Érdekes módon én végig 14,5 dkg-os arányokat hallottam a vajhoz, cukorhoz, liszthez, ehhez képest a receptben 17,5 szerepel írottan...

2012. december 18., kedd

Szeretnél egy különleges ajándékot adni szeretteidnek karácsonyra?

Persze, csak akkor, ha érdekli az illetőt a gasztronómia. Megjelent néhány remek könyv most a télen, ebből ajánlanék, személyes indíttatásból!

Az én kívánságlistámon idén 2 könyv állt:

1.) Hémangi Dévi Dászi:Izek, imák, India
2.) River Cottage minden napra

.....Aztán Mikulás környékén csöngetett a postás és megérkezett Hémangi könyve. Együltő helyemben végig lapoztam, gyorsolvasással a bevezetőt és néhány izgalmasnak tűnő recepteket átolvastam. Majd a következő napokban újra és újra olvastam és olvastam és főztem is belőle.




Hémangi Dévi Dászi nagymamájától tanulta a főzés alapjait, rengeteg egyszerű, ám ízletes étel elkészítését. Közel húsz éve vegetáriánus, sokáig élt a somogyvámosi Krisna-völgyben, Közép-Európa egyik legnagyobb ökofalujában. Rendszeresen írja a Vegavarázs blogot, főzőtanfolyamokat tart és nemrég megjelent harmadik szakácskönyve, Ízek, imák, India címmel.

Praktikus könyv, alapos (már amennyire ez az adott oldalszámban ez lehetséges, persze),  remek receptekkel. Szabdzsik a kedvenceim, de nagy reményeket fűzök az édességekhez is!

A 108.hu oldalán most a karácsonyi vásárlásához kedvezmények is társulnak, szerintem még nem késő innen beszerezni. Végü lis egy jó kis indiai receptgyűjtemény minden háztartásban elkél, nem de?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails