2010. november 24., szerda

Kecskesajt olajbogyóval, mézzel


Megint egy újabb görög ízemlék! Ezt a könnyed kecskesajtos mézes falatkát, egy korombeli korfui motelvezető hölgytől tanultam, amikor félre vonultunk egy megbeszélésre. EFelszeletelt néhány darab pitát, rámorzsolt kecskesajtatot, gyors mozdulatokkal szétzúzott két maroknyi olajbogyót, majd ezt is a pitára tette. Legvégül fűszeres mézet csurgatott rá.Szerintem még 5 percig sem tartott.
A sós és az édes ízek pompás találkozása, akkor is jól érvényesült, amikor az nlc-felkérésére mézes recepteket állítottam össze és beugrott ez a nem klasszikus meze-falat. Az arabos fűszerkeverék, hiertelen ötletből vezérelve került bele.

Hozzávalók: 150 g lágy kecskesajt, 1 kiskanál arab fűszerkeverék (római kömény, bors, őrölt pirospaprika egyenlő arányú keveréke), 3 kiskanál akác- vagy vegyes virágméz, 2-3 evőkanál fekete, mag nélküli olajbogyó, 1 evőkanál dióbél, bagett, vagy pita

1. Ha pitánk van, szeleteljük fel, vagy pirítsuk meg a bagettet, majd morzsoljuk el rajta a sajtot.
2. A fekete olívákat zúzzuk össze egy mozsárban a dióval, és szórjuk a sajtra.
3. A mézet keverjük össze a fűszerrel, és locsoljuk meg vele a krémet.

2010. november 23., kedd

Sült, zöld, és finom Valami!


A "csőben sült" fűszeres zöldségek ötletét a hétvégi jógaoktatói ebédről vettem. A Sattvafood konyhájáról szállítják az ételt. Az alapanyagok jelentős része bio gazdálkodásból származik;búzaliszt helyett tönköly lisztet, fehér cukor helyett barnacukrot használnak.  Tojást és húst nem használnak, az ízesítés pedig erősen indiai jellegű. Vagyis nagyon finom.
Multkor, mi ezt az ételt remek rozmaringos burgonya  és némi szezámöntetes saláta kiséretében ettük. Annyira ízlett, hogy reszketve vártam, hogy maradjon repeta belőle, bár tele volt a pocakom, de múszáj volt íze miatt kóstolnom belőle.
Sajnos sok fűszert nem ismertem fel, brokkoli sárgarépa, szejátn és cukkíni volt összedobva egy tepsiben és curry, kurkumás, fűszeres besamell mártással leöntve.

Annyira ízlett, hogy muszáj volt kísérleteznem. Bár ízvilágában az eredetihez képest light-verziót kaptam. De finom lett ez is, de mehet bele még erősebb fűszerezés.
Én Tofu-burgerrer, burgonyával és sült paprikával ettem, a húsevők majorannás-oregánós pulykapecsenyét kaptak hozzá.

Recept leírása a Csatni és Umeboshin.

2010. november 4., csütörtök

Sütőtöklekvár, archiv

Rendezgetem írói bibliográfiámat, (értsd: netről vadászom elő a megjelent anyagaimat, amiket anno szerettem írni, készíteni, mindent ami gasztroval, életmóddal kapcsolatos), hogy itt is meglegyenek egy helyen...Az ilyen téli bekucorodás a lakásba mindig kamratöltögetésre, vagy épp sütőgetésre ösztönöz. Szeretek különböző ízekkel kísérletezni, egyik kedvencem a sütőtöklekvár is, amit vagy két éve készítettem először az nlc-nek,  kiváló kiegészítő húsok, vagy tofus ételek mellé, mintha csatni lenne.Mivel eltarthatósága viszonylag rövid, úgy fél-egy év, folyamatosan újragyártás alatt van.Igaz 2-3 üveggel épp elég belőle.
A sütőtököt párolni is lehetne, de valahogy édesebbnek találom, ha sütőben sütöm elő.



Sütőtöklekvár

Hozzávalók: kb. 2 kg-os sütőtök, 500 g cukor, 1 citrom leve, fél kiskanál őrölt fahéj, fél kiskanál őrölt szegfűszeg

Szeleteld fel nagyobb darabokra a sütőtököt, és sütőben 45 perc alatt süsd puhára. Ezután hámozd le a héját.

Az előkészített sütőtököt a cukor hozzáadásával tedd egy lábosba, és kezdd el alacsony hőfokon, folyamatos kevergetés mellett főzni. Fél óra elteltével pürésítsd botturmixszal, majd add hozzá a fűszereket és a citrom levét. Főzd tovább 20-25 percig. Amikor már rotyog, akkor elkészült a lekvár.
Öntsd előkészített, fertőtlenített befőttesüvegekbe, és 5 percre állítsd a feje tetejére.

2010. november 3., szerda

Dupla fehércsokis szelet

A Szuflé magazin gyönyörű címlapját nézegetve, eszembe jutott, hogy tavaly karácsonyra - nagyjából épp ilyentájt, - én is összeállítottam egy hófehér desszert-sorozatot az nlc advent rovata számára. A blogból valamiért kimaradt, pedig igazán fincsi sütik készültek, ráadásul még (lehet, hogy épp emiatt?) a cafétv-re is került belőle. Ez a fehér csokis változat igazán elegáns fogás, ne rettenjen el senki attól, hogy a tésztát főzni kell, ettől lesz igazán omlós az állaga.


Dupla fehércsokis szelet

Hozzávalók a tésztához:  250 g margarin, 100 g fehércsokoládé, 2 bögre (400 g) cukor, 1 bögre (250 ml) tej, 2 bögre (300 g ) liszt, 1 kiskanál sütőpor, 2 tojás, fél narancs reszelt héja

Fehércsokikrém:  125 g mascarpone, 100 g fehércsoki, plusz 1-2 kiskanál porcukor (ha nagyon édesszájú vagy)

A margaint, a cukrot és a tejet tedd egy lábosba. Tördeld bele a csokoládét és alacsony hőfokon, forralás nélkül olvaszd fel a hozzávalókat. Selymes híg állagú krémet kapsz.
Tedd félre hűlni, majd öntsd át egy keverőtálba.
Szitáld bele a lisztet, add hozzá a reszelt narancs héjat és a lágyan elkevert tojásokat.
Készíts elő egy hosszúkás, közepes méretű püspökkenyérformát; kend ki vajjal, hintsd meg liszttel és öntsd bele a masszát.
Alacsony hőfokon (kb. 170 fok) süsd kb. 60-70 percig. Végezz tűpróbát.
Amikor langyos, vedd ki a formából és kend meg a fehércsokis krémmel. Ehhez olvaszd fel gőz fölött, vagy mikro sütőben a fehércsokit, majd keverd össze a mascarpone krémsajttal. Kend meg vele a torta tetejét és oldalát is.
Hűvös helyen pihentesd, hogy az ízek összeéjenek.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails